A kedvezményezett neve: Tiszakécske Város Önkormányzata
A támogatott projekt címe: Tiszakécske Szabadstrand
Pályázat azonosító száma: STR4-0076
A szerződött támogatás összege: 29.999.999 Ft
A támogatás mértéke: 100 %
A támogatott projekt tartalmának rövid bemutatása:
Tiszakécske Város Önkormányzata a Kisfaludy Strandfejlesztési Konstrukció IV. ütemének pályázatán a tiszakécskei tiszai szabadstrand fejlesztését tűzte ki maga elé.
A szabadstrand évtizedek óta öregbíti a város hírnevét és már az 1900-as évek elejéről fényképes emlékeink vannak a meglétéről, sőt az 1920-as években szökőkút és fürdőház is volt a parton. Jelenleg a Tisza folyó mentén kevés hivatalos szabadstrand található, ezek egyike a kécskei, melynek homokfövenyes partja az első három legszebb közé emeli. A város néhány évvel ezelőtt gyógyhely minősítést kapott, így kiemelkedő turisztikai célponttá váltak vizei.
A strand az évtizedek alatt, de főleg az 1980-as második felétől kezdve folyamatosan fejlődött. Jelenleg is számos, minőségi, messzeföldön híres vendéglátóhely várja a parton a strandolókat és a turistákat, a város pedig igényesen tartja karban a partot, fürdőmesteri szolgálatot és partrendezést tart fenn. Fontos lenne azonban minél szélesebb célcsoport számára vonzóvá és minőségi célponttá tovább fejleszteni, ezért a mostani pályázat egy kiemelkedő lehetőség. A strandnak eddig sem arculata, sem komolyabb megjelenése nem volt, öltözői és vizesblokkjai nem alkalmasak minden korosztály megfelelő kiszolgálására, akadálymentesítése nem megoldott.
A pályázat keretein belül kiemelkedő szerepet szánunk azon fejlesztésekre, melyekkel kisgyermekes családok, idősebb strandolók és akadálymentesítésre szorulók strandolását és egyáltalán a vízbe való elérését tehetjük könnyebbé, illetve elérhetővé. Parkolót, vizesblokkot, infokommunikációs elemeket és járdát szeretnénk akadálymentesíteni, baba-mama szobát létrehozni, megfelelően árnyékos „napozóhelyeket” létesíteni és lényegében mindenki számára elérhetővé tenni a Tisza hűsítő vizét. Az MTÜ által előirányzott egységes strand-arculat alkalmazásával és az öltözőtervek megvalósításával pedig minőséget, az ország strandjai közé való tartozást szeretnénk kommunikálni. Az apróbb kényelmi, szolgáltatási és infrastrukturális fejlesztésekkel pedig szeretnénk minél élvezhetőbb hellyé tenni a strandot.
Az alábbiakat tevékenységeket szeretnénk megvalósítani:
- jelenlegi vizesblokk szanitereinek, burkolatainak felújítása, cseréje, baba-mama szobával és családos vizesblokkal családbaráttá fejlesztése, vizesblokkjával akadálymentesítése, továbbá a kültéri zuhanyzók fejlesztése és akadálymentesítése
- vízbejutás feltételeleinek javítása faösvénnyel, újonnan burkolt járdákkal
- zöldterületek fejlesztése virágágyásokkal, virágládákkal, a strand történetét bemutató kültéri kiállítással
- utcabútorok, kültéri elemek fejlesztése új padokkal, új hulladékgyűjtőkkel, telepített pihenő- és napozóhelyekkel, napernyőkkel, illetve strandszéffel és mobiltöltőállomással
- új öltözőkabinok telepítése, melyből legalább egy családi öltöző, továbbá a régi öltözők felújítása és egységes arculatba illesztése
- tájékoztató felületek, információs pontok létrehozása, egységes arculatba illesztése, továbbá a strand megjelenésének fejlesztése
- wi-fi elérhetőség és hangosítás kiépítése a megfelelő kommunikáció érdekében
- infrastrukturális fejlesztés akadálymentes parkolóval, kerékpár és motortároló kialakítással
A projekt keretében több mint 5 új szolgáltatást valósítunk meg, melyek a következők:
- baba-mama szoba kialakítása
- kerékpár és motorok számára kialakított parkolóhelyek
- családi parkolóhelyek kialakítása
- strandszéf
- mobiltöltő állomás
- ingyenes Wi-fi a szabadstrand területén
- ivókút
A támogatott projekt befejezési dátuma: 2021. július 15.
A kedvezményezett neve: Tiszakécske Város Önkormányzata
A támogatott projekt címe: Tiszakécske Szabadstrand fejlesztés 2. üteme
Pályázat azonosító száma: STR-2021-018
A szerződött támogatás összege: 30.000.000 Ft
A támogatás mértéke: 100 %
A támogatott projekt tartalmának rövid bemutatása:
Folyamatos fejlesztésekkel szeretnénk elérni, hogy a szabadstrand szolgáltatásokban, napozóhelyek minőségében, kisgyermekes családok fogadásában és akadálymentesség területén is a környék legjobb strandja legyen. A projekt során célul tűztük ki és szem előtt tartottuk a Bejárható Magyarország programhoz történő kapcsolódást, valamint a Vízparti strandok védjegy megszerzését.
A pályázatban szereplő elemek egyrészt az előző fejlesztések során kialakult szolgáltatásokkal üzemeltetett 2021-es év tapasztalataira, másrészt a Felhívás 3.4.1.1. Műszaki és szakmai elvárások fejezetben leírt elvárásoknak megfelelően kerültek meghatározásra. A fejlesztés különös figyelmet fordít arra, hogy a fogyatékkal élők számára is hozzáférhetővé tegye a szolgáltatásokat. A másik sarokpontja a projektnek a családbarát fejlesztések preferálása, a környezet megóvása volt, és kiemelt feladat a Bejárható Magyarország hálózatához történő csatlakozás is.
Az alábbiakat tevékenységeket szeretnénk megvalósítani:
- A meglévő és felújított vizesblokk mellett területileg igény mutatkozik egy újabb szaniter helyiség létesítésére, ezt mobilizálható (közművesített) wc-konténerrel szeretnénk megoldani
- Az innovatív turisztikai kínálat része a meglévő strandtörténeti kiállítás mellett egy tanösvény jellegű interaktív kiállítás, amely az élő Tisza környezetéről és élővilágáról nyújt tartalmat a látogatóknak
- További családbarát eleme a szabadstrandnak amelynek hiányára számos visszajelzés érkezett, az játszótér, amelyből a strand mindkét végén elhelyezünk egyet-egye
- A strand bejáratánál lévő kerékpártárolóknál komplex kerékpárszervíz-állomás kerül telepítésre
- A Tisza speciális mivolta nem teszi lehetővé az akadálytalan vízre-/vízbeszállást minden akadálymentesítésre szoruló célcsoportnak, így az akadálytalan vízbejutást egy újonnan beszerezett kerekes strandszékkel tudnánk megoldani, melyet feltekerhető strandösvényen lehetne a vízpartra „vezetni”
- A helyszíni eligazodást tapintható makett segítené, mely nemcsak a látássérülteknek, hanem a látóknak is igazi látványosságot jelent, többek között a gyerekeknek is
- Árnyékolók tekintetében a meglévő napvitorla bővítésével és a terület másik felében szintén egy napvitorla telepítésével kívánunk enyhíteni a nyári hőségen, ezen kívül újabb fixen telepített napernyőket és mobil (leszúrható) napernyő készlet beszerzését is meg kívánjuk valósítani
- Az élet és vagyonvédelemszempontjait figyelembe véve a meglévő kamerarendszer fejlesztése és bővítése is napirenden van
- A másik informatikai fejlesztése a telepített wifi elérési pont kiterjesztése a strand egész területére
- Az úszómesteri állomás fejlesztésével komplett információs központtá alakítható a stand.
- A hulladékgyűjtők bővítésére pedig folyamatos igény mutatkozott így tovább nőtt az elhelyezett szelektív szigetek száma
Bár nem fizetős a strand igyekszünk a helyi turisztikai szolgáltatókkal, kis- és középvállalkozásokkal, szervezetekkel a más most eredményes együttműködést fenntartani és fejleszteni.
A projektben tárgyalt fejlesztések hozzájárulnak a látogatószám és a turisták költésének növeléséhez, a turisztikai szezon meghosszabbításához, választékosabb komplett turisztikai kínálat fejlődéséhez. Természetesen a projekt megvalósítás befejezésétől 5 éves kötelezettséget vállal az Önkormányzat a támogatott beruházási elemek fenntartására, karbantartására és működtetésére.
A támogatott projekt befejezési dátuma: 2022. június 30.