Városunkban ülésezett a megyei közgyűlés

A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnökének, Rideg Lászlónak megválasztása utáni egyik fontos célkitűzése volt, hogy szakítva a korábbi hagyománnyal, a közgyűlés mindig a megye más és más városában ülésezzen. Ezzel is hangsúlyozva Bács-Kiskun sokszínűségét, s annak fontosságát, hogy mi, itt élők is minél jobban megismerjük szűkebb hazánkat, Bács-Kiskun megyét és annak településeit. A 2016. április 22-i ülésnek ezúttal Tiszakécskén, az Arany János Kulturális Központ adott helyet.

Tóth János, polgármester köszöntőjét követően, az ülés a Bács-Kiskun Megyei Értéktárba felvett értékek okleveleinek átadásával indult. Oklevelet kapott Kovács Miklós, kékfestő, Szántó István, a Kerekdombi termálfürdő tulajdonosa és dr. Vancsura István, Tiszaalpár polgármestere.

Ezt követően Rideg László elnök két ülés közötti beszámolójában az önkormányzat elmúlt havi területfejlesztés, vidékfejlesztés, megyemarketing és nemzetközi kapcsolatok terén végzett tevékenységéről szólt.
A közgyűlés ezt követően megszavazta annak a rendeletnek a megalkotását, mely a „Bács-Kiskun megye” név használatát foglalja jogi keretek közé. Jelenleg ilyen tárgyú szabályozás hiányában a „Bács-Kiskun megye” elnevezés szabadon használható. A fenti rendelet – hatályba lépését követően – meghatározza a „Bács-Kiskun megye” elnevezés engedély nélküli használatára jogosultak körét, valamint részletesen tartalmazza az engedélyezés feltételeit és annak menetét. A megye címeréről, pecsétjéről, zászlajáról és használatuk rendjéről szóló 1996-os rendeletet is módosították az eltelt 20 év törvényi változásai miatt.

Elfogadták a politikusok annak az együttműködési megállapodásnak az aláírását, mely a Tisza vízgyűjtő területén elhelyezkedő települések jövőbeni közös munkáját foglalja magába. Ennek előzményeként 2015. június 18-án, a fenti települések önkormányzatainak vezetői egy közös szándéknyilatkozatot már aláírtak. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat koordinálásával mostanra elkészült a „Területi önkormányzatok határon túli regionális összefogása a Tisza vízgyűjtőjén” című együttműködési megállapodás tervezete. Ennek célkitűzése többek között, hogy közös cselekvéssel, közös projektek formájában elősegítse a vízgyűjtő gazdasági súlyának növelését, éghajlat-változáshoz való alkalmazkodását, majd egy európai területi társulás (EGTC) létrehozását. Az együttműködési megállapodás határozott időre szól, a felek 2023. december 31-ig kötik.

Legutóbb 2015 őszén módosította a közgyűlés a megyei ITP-t (Integrált Területfejlesztési Program), mely a TOP források felhasználásának részletes tervét tartalmazza. Most ismét módosításra került sor, mivel a jelenlegi ITP-t aktualizálni kellett a jogszabályoknak és a pályázati forrásoknak megfelelően.

Törvényi kötelezettségeinek eleget téve Dr. Szigeti László főjegyző beszámolt a közgyűlésnek a hivatal 2015-ös évi munkájáról. Majd megtárgyalta és elfogadta a közgyűlés az önkormányzat tulajdonában lévő, Bács-Kiskun Megyei Területfejlesztési Nonprofit Kft. tavalyi évi beszámolóját is.

Az Országgyűlés elfogadta a Magyarország és Európa védelmében a kötelező betelepítési kvóta elleni fellépésről szóló 2015. évi CLXXV. törvényt, amelyben határozott jogi fellépést vállalt a kötelező betelepítési kvóta ellen. A közgyűlés csatlakozott Magyarország Országgyűlésének és Kormányának azon törekvéséhez, miszerint továbbra is szükség van a kötelező betelepítési kvóta elleni határozott és összehangolt fellépésre, a betelepítés megvalósításának megakadályozására.

Közgyűlés után a Föld Napja alkalmából a politikusok kisvonattal, a helyi iskola diákjai pedig kerékpárral a helyszínre érkezve, megtisztították a szeméttől a Lübbecke-ház körülötti parkot, árteret. Ezután Tóth János polgármester, Rausch Sándor alelnök és Kovács Ernő kormánymegbízott közösen egy tájhonos fát ültetett el a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat és Tiszakécske együttműködésének szimbólumaként. A programot a Tiszakécskei Pacsirták zenés műsora zárta.

A Művelődési Központ előtti tér a Bács-Kiskun Megyei Garabó vásárnak adott otthont a nap egésze folyamán. Az érdeklődők megtekinthették a kiállított Bács-Kiskun Megyei és települési értéktár páratlan szépségét és gazdagságát, megkóstolhatták a helyben sütött, kiskunsági kemencés kenyérlángost, és szemezgethettek a helyi kézműves mesterek és térségi gazdák portékái között.

Szöveg: Várkonyi Éva
Fotó: Újvári Sándor