Az összes szeptemberre tervezett városi rendezvény elmarad
A helyi koronavírusos új fertőzöttek és a velük kapcsolatba kerülő kontaktszemélyek számának emelkedése miatt szeptember hónapban az összes városi rendezvény lemondásra került – adta hírül Tóth János, Tiszakécske város polgármestere.
Településünk vezetője kiemelte, felelősségteljes döntést kellett hozni, hiszen Tiszakécskén is megjelentek koronavírusos esetek, illetve fertőzöttekkel érintkező kontaktszemélyek. A szeptemberi rendezvények eltörlése indokolt volt, az egészségügyben dolgozó szakemberekkel való egyeztetést követően.
Tóth János, városunk vezetője fokozott óvatosságot, a központi útmutatások betartását kéri a lakosságtól annak érdekében, hogy minél hatékonyabban akadályozhassuk meg a vírus további terjedését.
Továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet, a maszkot viseljük az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát. Ha mindezeket betartjuk, akkor el tudjuk kerülni a fertőzés terjedését és a további korlátozó intézkedések bevezetését.