Pályázati felhívás álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő támogatására

A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 2016. április 1-től pályázatot hirdet az álláskeresők vállalkozóvá válását elősegítő, 2 millió forintig terjedő tőkejuttatásos támogatásához.

A pályázatok benyújtásának határideje 2016. május 31.

A pályázaton részt vehet az, aki:

a. a pályázat benyújtását közvetlenül megelőzően – beleértve a pályázat benyújtásának napját is – a kormányhivatal illetékes Járási Hivatala (továbbiakban: járási hivatal) mint állami foglalkoztatási szerv által legalább egy hónapja folyamatosan nyilvántartott álláskereső vagy rehabilitációs ellátásban részesülő és
b. 25. életévét betöltötte a pályázat benyújtásakor és
c. vállalja önmaga foglalkoztatását
i. egyéni vállalkozóként, vagy
ii. új induló társas vállalkozás keretében a társaság tevékenységében személyesen közreműködő tagként.

A pályázó

a) rendelkezik a vállalkozás indításához, a beruházás bruttó költségének legalább 20%-át elérő saját forrással, amelybe az államháztartás alrendszereiből nyújtott támogatás, valamint a bankhitel és az egyéb forrás nem számítható be,
b) vállalja, hogy nyertes pályázat esetén a hatósági szerződésben megjelölt időpontig tevékenységét megkezdi, és azt 2 évig a hatósági szerződésben megjelölt időpontig szüneteltetés nélkül fenntartja, és ezen időszak alatt munkaviszonyt nem létesít.

Részletesebb tájékoztatást a pályázati felhívás és a pályázati útmutató tartalmazza. A pályázattal kapcsolatos információt a Foglalkoztatási Főosztály munkatársaitól – Fricska Nagy László (76/795-649), Makra Zsuzsanna (76/795-676) – kérhet.

(Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal)