nagy szeretettel hívunk mindenkit az Ókécskei Zenés Esték soron következő koncertjére, melyet 2019. október 20-án, 16 órai kezdettel tartunk a tiszakécskei református templomban.
Októberi koncertünkön a Custos Consort régizeneegyüttes egészen a Mediciek korába repíti vissza a hallgatóságot.
A Custos Consort régizeneegyüttes hosszú idő óta fontos szerepet tölt be magyarországi régizene életben. Alakulásának pillanatától az úgynevezett régizene hiteles, korhű, de napjaink igényeit is kielégítő előadására törekszik. Változatos felállásával hangversenyeiken az egészen kis kamaraprodukcióktól a kamarazenekari felállásig hallhatja a közönség. A sokszor elfeledettnek hitt hangszerek, mint pl. a viola da gamba, blockflöte, vagy akár a középkori hárfa, vagy lantok teszik előadásaikat színes egésszé.
Repertoárja a korai reneszánsztól egészen a barokk korokon keresztül a klasszika baritonra és kamarazenekarra írt műveiig tart. Programjaikban prioritást élvez a késői középkor zenéje, valamint a viola da gambákra írt, a francia érett barokk kor kompozícióinak bemutatása.
Mivel az együttes repertoárja és hangszerelése megkívánja, ezért programonként változnak az együttes művészei, kihasználva annak a lehetőségét, hogy az aktuálisan játszott korszak legmeghatározóbb előadói kápráztathassák el a közönséget.
Tiszakécskei koncertjükre az alábbi felállásban érkezik az együttes:
Király Nóra – középkori hárfa, ének
Andrejszki Judit – csembaló
Szászvárosi Sándor – viola da gamba
Sipos Csaba – ütőhangszerek
A programról:
A Medici család támogatásával számtalan műalkotás született meg a reneszánsz évtizedeiben. Ilyenkor elsősorban az építészeti, képző- és iparművészeti alkotásokra gondolunk. Pedig Toszkána hegyei-völgyei, lankái között fekvő városaiban megszületik az új reneszánsz életérzést, a humanizmus eszméjét megszemélyesítő zene is. Új kompozíciós technikák, zenei formák, hangszerelések adják az újdonságot a zenének.
A koncert programja két emblematikus Medici személy köré fókuszál: Lorenzo de’ Medici és Medici Katalin, mint már II. Henrik francia király felesége, francia királynő.
Így a műsor a korai itáliai reneszánsztól indul, a „Csodálatosnak” (Il Magnifico) nevezett Lorenzo de’ Medici korától. A hangverseny végére Medici Katalinnal elhagyjuk mi is Itáliát – kinek születése 500. évfordulóját ünnepeljük 2019-ben -, aki II. Henrik oldalán Franciaország királynője lesz. A vallásháborúk sújtotta országban az uralkodó osztály pompájához a forrongások ellenére is hozzátartozott Párizsban a művészetek pártolása, támogatása. Medici Katalin részben tragikusnak mondható élete ellenére is patrónusa volt a művészeteknek.
Az itáliai és francia vonalra felfűzött koncert programja:
Giulio Caccini
Barbara Strozzi
Vincenzo Galilei
Claude Gervaise
Adrian Le Roy
Francesco da Milano
és más szerzők dalai elevenítik fel Itália és Franciaország e fennkölt korát.
A koncert híre a facebookon is megtalálható: https://www.facebook.com/events/271533187116784/
http://kecskeiprogramok.hu/events/okecskei-zenes-estek-szaszvarosi-sandor-es-baratai-koncertje/
A koncert a „TOP-7.1.1-16-H-120-3 – Hagyományos, kulturális és közösségi rendezvények, rendezvény sorozatok szervezése” kódszámú és elnevezésű helyi felhívás keretén belül kerül megrendezésre.
Szeretettel várunk mindenkit:
a szervezők