Tiszakécskei Holt-Tisza (helyi jelentőségű védett természeti terület) és a Nádirigó tanösvény
Tiszakécske város Képviselő-testülete az itt található holtágat és környezetét 2016-ban helyi jelentőségű védett természeti területté (röviden helyi védett területté) nyilvánította, aminek kiterjedése 180 ha, ebből a holtág rendszer mintegy 100 ha. Parkosított környezete kedvelt kirándulóhely, a horgászok által nemzetközileg is számon tartott horgászvíz, továbbá természetvédelmi, közjóléti funkciókat ellátó övezet.
Az itteni holtág (morotvató) természetes lefűződéssel keletkezett, az I. katonai térképen (1763-86) már különálló víztestként ábrázolták. Napjainkra a holtágat keresztgátakkal négy részre tagolták.
A holtág a helyi csapadékvizek befogadója. Tiszából történő feltöltése és leeresztése csatornákon keresztül történik. A Tiszakécskei-Holt-Tisza élőhelyei a tavi-mocsári növénytársulások elemeit öleli fel. Az I-es, a III-as és a IV-es tóegységnél a gazdag hínártársulások rucaörömmel és tündérfátyollal keverednek. Gyékényesek és tavi kákások általában nádasokkal képeznek mozaikot. A parthoz szalagszerűen illeszkedő nádasok a magasabb térszinteken mocsárrétekkel alkotnak egységet. Élőhelyei számos védett és fokozottan védett növény- és állatfajnak nyújtanak menedéket. A terület kétéltű-, hüllő és madárfaunája változatos, vonuló madarak számára fontos táplálkozó- és pihenőhely. A tómedret keskeny erdősávok választják el mezőgazdasági kultúráktól. A holtágtól távolabb kisebb foltokban homoki és sziki- növényzet is fellelhető.
Tiszakécske közelében található még a Közép-Tiszai Tájvédelmi Körzet, amely a folyó és a hozzákötődő árterek élővilágát őrzi. A környező Natura 2000 státuszú területek egyes jelölőfajai – amelyek hazánkban is természetvédelmi oltalom alatt állnak – a Tiszakécskei-Holt-Tisza mentén is előfordulnak. Ilyen például a fehér gólya (Ciconia ciconia), a jégmadár (Alcedo atthis), a vörös gém (Ardea purpurea), a nagy kócsag (Egretta alba), a bakcsó (Nycticorax nycticorax) vagy a tövisszúró gébics (Lanius collurio).
A Tiszakécskei-Holt-Tisza a Tisza-völgy és a Homokhátság jellegzetes tájképi és ökológiai eleme, a táj változatosságának egyik fontos összetevője. E szerepét csak a vizes élőhely jelleg megőrzésével, a nyílt tófelületek, illetve a növényzettel borított vízi és vízparti felületek megfelelő arányának fenntartásával tudja betölteni. Jelenlegi változó világunkban a vizes élőhelyek megőrzése, fenntartása különösen indokolt, melyet az itt végrehajtott holtág rekonstrukció is szolgál.
Nádirigó Tanösvény
Tiszakécske városa, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság közös a „Vizes élőhelyek rehabilitációja és természetvédelmi kezelése a Közép-Tisza mentén” című, KEHOP-4.1.0-15-2016-00069 számú projektjének célja és feladata a holtág mederviszonyainak rendezése, a tavak elöregedésének és feltöltődésének a lassítása, vízpótlásának megoldása volt. A beavatkozás javítja az ökológiai viszonyokat, ami a kétéltűeknek és halfajoknak, ill. más életközösségek számára kedvezőbb élőhelyi feltételeket fog biztosítani.
Az I. számú holtág környezetében létesült 2,5 km hosszú hurokszerű tanösvény a Tiszakécskei-Holt-Tisza élőhelyeit és gazdag állatvilágát mutatja be. Ugyanakkor az emberek tájátalakító tevékenyégének mozzanatai is megismerhetők. A tanösvény állomásain találkozhatunk a cselekvő természetvédelem eszközeivel (rovarhotel, növényspirál, madárodúk, stb.) is, melyek a körülöttünk levő vadon élő állatok és növények élethelyzetét javítják. Mindent játékos, interaktív módon mutat be a tanösvény.
A családbarát tanösvény kényelmesen babakocsival is bejárható, kihelyezett padok szolgálják a meghitt pihenést. A játszótéren több játékelem lett elhelyezve a gyerekek örömére. Kényelmes járófelületek a földön és a víz felett biztosítják a gyalogos közlekedést. Az egyik állomáson, a mezítlábas ösvényen való járás a talp reflexzónáit fogja majd stimulálni. A csónakkal bejárható vízi ösvény különleges megismerési módja a vízivilágnak.
Minden látogatónknak kellemes és balesetmentes időtöltést kívánunk!
Tiszakécske Város Önkormányzata, a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság és a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság
Nádirigó tanösvény állomásai és témái
Starthely és játszótér
Csiga biga, gyere ki! ― Az ezerszobás hotel (Növényspirál rovarhotellel)
Tiszakécske elődeink szemével ― Tiszakécske tájtörténeti bemutatása
Az életadó Tisza ― Folyószabályozás előtti tiszai élet
Hívatlan vendégek a határban ― Inváziós növény- és állatfajok a holtág környékén
Tisza parti randevú ― Holtágban élő gyakoribb hüllő és kétéltű fajok
Száll a kakukk fészkére ― A holtágnál megfigyelhető madárfajok
A holtág lágy ölén ― A Tisza és a holtág gyakoribb halfajai
Hallgatózó ― Madarak erdőn-mezőn, madárodúpark
Dobd le a cipőd! ― Mezítlábas ösvény