Lantos Tímea kiállítása megtekinthető a művelődési központban

Lantos Tímea tiszakécskei keramikus művész ,,Minden szál haza vezet” c. kiállítását december 12-én nyitották meg.

A kiállító művész által berendezett tárlat első nyilvános megtekintésekor először Tóth János városunk polgármestere mondott köszöntő beszédét, örömét kifejezve, amiért településünkön egyre erősebb a fiatal művészekből álló generáció.
Másodikként Lantos Tímea egykori tanára; Gyalai Béla festőművész ragadta meg a szót, aki Kosztolányitól szavalt, majd a fiatal keramikus alkotó munkáját méltatta.
A kiállító szülinapja alkalmából meglepetéssel is készült: a megnyitón a látogatók között kisorsolásra került, egy egyedi, kézzel festett, aranyozott Csillagtérkép csésze.