Gazdag programkínálattal várja a vendégeket a XIII. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál Kecskemét Főterén

  1. augusztus 12-15. között Kecskemét város főterén kerül megrendezésre a XIII. Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál a XV. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) társrendezvényeként az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében.

HUNGARIKUM KIÁLLÍTÁS, NÉPMESE, KAFF ANIMÁCIÓS FILMVETÍTÉSEK, JÁTSZÓHÁZAK, GASZTROSZOMBAT, KÉZMŰVES VÁSÁR, MESTERSÉGEK UTCÁJA, KONCERTEK, TÉRZENE

A rendezvény a közösségi oltalom alatt álló hungarikumokról és települési értéktárak, hagyományőrző szervezetek bemutatásáról szól. A rendezvény célja, hogy felhívja a figyelmet a hungarikumokra, a nemzeti és települési értékekre, megismertesse azok széles spektrumát, amelyek értékőrző- és teremtő üzenetet hordoznak, kifejezik a magyar életérzést.

A Hungarikum Bizottság 2020. őszén hungarikummá nyilvánította a Magyar népmesék című, Kecskeméten készült rajzfilmsorozatot. A Magyar népmesék kiemelkedő nemzeti értékek, kultúránk alapját képezik. A rajzfilmsorozat egyedülálló formában és vizuális elemekkel terjeszti széles körben hazánk hagyományait. Ezen apropóból az idei évben a Helyi Termék Ünnep – Hungarikum Fesztivál kiemelt attrakciója a Magyar népmesék rajzfilmsorozat lesz szabadtéri vetítésekkel a Tér a térben, továbbá minden nap egész estés animációs filmek vetítésére is sor kerül a Kecskemétfilm Kft. szervezésében.

A rendezvény fővédnöke V. Németh Zsolt kiemelkedő nemzeti értékek felügyeletéért felelős miniszteri biztos lesz, aki augusztus 13-án pénteken 17:30-kor nyitja meg a fesztivált. Köszöntőt mond Prof. dr. Sztachó-Pekáry István a Kecskeméti Települési Értéktár Bizottság elnöke.

A nagy népszerűségnek örvendő rendezvény évről-évre bővül.

Csütörtökön a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Meseföld Élménybuszával várja az érdeklődőket, ahol kicsi és nagy gyerkőcöket egyaránt invitálnak egy vidám délutánra – színezéssel, ügyességi játékokkal, fejtörőkkel, kirakóval és finom falatokkal. 19:00 órától a Kaláka együttes koncertje lesz hallható.

Pénteken a megnyitó részeként a Magyar Szablyavívó Egyesület szablyavívó bemutatóval várja az érdeklődőket, de szerepet kap a kiemelt nemzeti értéknek számító citeramuzsika, karikás ostor is. Az esti órákban operett dallamok csendülnek fel Csombor Teréz és Pál Attila a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművészeinek közreműködésével.

A főtéri Luca kútnál pénteken 18 órától a „Térségi Mesekuckó” programot Szeberényi Gyula Tamás alpolgármester úr indítja el, melynek keretében a Három arany nyílvessző című magyar népmesét olvassa fel a kedves érdeklődőknek. Ezt követően Kecskemét térségéből az elmúlt évek legjobb gyermek mesemondói szájából csendülnek fel további magyar népmesék.

A szombati széles kínálatban szerepelnek többek között a Gasztroszombat részeként a HI-Kecskemét program támogatásával Szandi, Farkasházi Réka és a Tintanyúl gyermekkoncert, bábszínház, Kárpát-medencei női viseletek bemutatója és a szegedi Molnár Dixieland Band koncertje Tormási Attilával a Penge Benge Jazz Bandből. 14 órától Radics Sándor cimbalomművész, térzenével várja a kedves érdeklődőket. A vasárnapot a Lakiteleki Tűzoltó Zenekar nyitja, majd gyerekprogramok következnek interaktív családi dob show-val és a Ciróka Bábszínház Vitéz László és a csodamalom című bábjátékával. A koradélutáni órákban Kecskemét város közkedvelt magyar nótaénekese, Fejős Jenő magyar nótaénekes szórakoztatja a közönséget, majd BLUES and POP Csongrádi Béla és Nagy Dénes műsora, valamint az Olasz Meló következik.

Az Aranyhomok Portéka Térségi Tanyai Termék és Kézműves Vásár minőségi ajándéktárgyai, élelmiszerei és helyi gasztro különlegességei, valamint a térségi népművészek mesterremekei mindhárom nap várják a vásárlókat. A népművészek bemutatót és foglalkozást is tartanak a vendégek részére a külön erre a célra kialakított Mesterségek utcájában.

A gyerekeket mindhárom nap gazdag programkínálat várja. Csupa – Csoda Vándorjátszótér, Hungarikum játszóház, népi mesterségek utcája, kalandozó mászófal, óriáskerék, bungee jumping, gokart, és népi játékok, valamint Bács-Kiskun Meseföld Élménybusz fogadja a kicsiket és nagyokat a főtéri Luca kút árnyas környékén.

Közkívánatra az idén is lesz pecsétgyűjtő játék. Aki a megadott állomásokon szombaton és vasárnap összesen 6 db pecsétet gyűjt, annak egy hungarikum mézeskalács lesz az ajándéka.

A HI-Kecskemét program Gasztroszombatja ezúttal is kivételes gasztronómiai élményeket kínál majd gazdag kóstolókkal.

A rendezvényen való részvétel INGYENES!

Ismerje meg velünk a hungarikumokat! Fedezzük fel újra hagyományainkat! Éltessük a helyit, éltessük az igazit!

Online elérhetőségek, részletes program:

www.kecskemetfeszt.hu

www.aranyhomok.hu

Facebook:

https://www.facebook.com/akegyesulet