Élj a lehetőséggel!

Még közel ötven millió forint támogatás várja és segíti a Bács-Kiskun megyei fiatalokat továbbtanulásukban 2019. augusztus 15-től a „BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY!” ösztöndíj pályázat keretén belül.

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat kiemelten fontosnak tartja, hogy a térségünkben élő fiatalokat anyagi támogatással is segítse, hogy befejezhessék tanulmányaikat, sikeresen elhelyezkedjenek és az általuk kitűzött célok valóra válhassanak. Az elmúlt félévekben annak érdekében, hogy minél többen vehessék igénybe a támogatást többször módosítottuk kiírásunkat, mely során mindig szem előtt tartottuk azokat az észrevételeket, melyeket a pályázók, az érintett települési önkormányzatok, illetve a tanintézmények jeleztek számunkra. Ennek eredményeként eltöröltük a jelentkezők életkorának felső határát, a levelező, illetve esti tagozaton tanulókat, valamint a felnőtt képzés keretein belül szakmát szerzőket is támogatásban részesítettük. Nagy előrelépés volt, hogy a pályázók egész Bács-Kiskun megyében – Kecskemét Megyei Jogú Várost is beleértve – elhelyezkedhetnek a későbbiekben. A támogatható szakmák listája is folyamatosan bővült, nincs ez másként a 2019/2020-as tanév első félévében sem, hiszen az új felhívásban ismét gazdagodott a preferált szakmák listája.

Megyénkben összesen 27 településén van lehetőség, a megyei ösztöndíjprogram támogatását igényelni, amely települések egyikén állandó lakóhellyel kell, hogy rendelkezzen a pályázó. Az állandó lakcím mellett fontos, hogy a felhívásban szereplő preferált szakmák valamelyikét tanulják a diákok és az előző aktív félévük elérje legalább a hármas átlagot. A „BÁCS-KISKUNBAN ITTHON VAGY” ösztöndíjprogram negyedik szakaszának beadási határideje: 2019. október 01.

Az előző felhívások eredményeként már több mint száz millió forint gazdára talált. Azok a diákok, akik az előző felhívásokban már sikeresen pályáztak, a most megjelent ösztöndíjra is benyújthatják igényüket. Érintett települések: Tiszakécske, Lakitelek, Szentkirály, Tiszaalpár, Tiszaug, Bugac, Bugacpusztaháza, Csólyospálos, Jászszentlászló, Kiskunmajsa, Kömpöc, Móricgát, Szank, Apostag, Dunaegyháza, Kunadacs, Kunszentmiklós, Kunpeszér, Szalkszentmárton, Tass, Drágszél, Dunapataj, Dunavecse, Harta, Homokmégy, Miske, Solt.

Bővebb információ a https://www.bacskiskun.hu/oldalak/bacs-kiskunban-itthon-vagy-osztondij-palyazat oldalon található, illetve az alábbi elérhetőségek egyikén:

Trungelné Szabó Márta
ösztöndíj referens
E-mail: osztondij@bacskiskun.hu

Telefon: 36-30-511-4703

Kontráné Nagy Olga
ösztöndíj referens
E-mail: osztondij@bacskiskun.hu

Telefon: 36 30 788-9004

Kecskemét, 2019.08.23. Debreceni Vanda
Elnöki kabinet