Hírek
-
Kecskemét Városi Szülői Értekezlet – Gyereknevelés a Mesterséges Intelligencia korában
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Bács-Kiskun Vármegyei Bűnmegelőzési Tanács tisztelettel meghívja a 2024. szeptember 19-én 17:30 órakor kezdődő Kecskemét Városi Szülői Értekezletre – Gyereknevelés a Mesterséges Intelligencia korában című…
-
HIRDETMÉNY
Értesítjük az érintett ingatlan tulajdonosokat, illetve bérlőket, hogy a MÁV Zrt. az általa kezelt közforgalmú vasútvonalakon, illetve rakodóterületeken és telephelyeken vegyszeres gyomirtást végeztet a 43/2010. (IV.23.) FvM rendelet alapján, mely…
-
Tisztelt mezőgazdasági vállalkozások!
Hivatalos tájékoztatás Agrárgazdasági képzések és felkészítő tréningek című, VP1-1.1.1-23 kódszámú felhívás alapján a program a „KÉPZÉSRE KÖTELEZETTEK” részére.
-
HIRDETMÉNY
Értesítjük az érintett ingatlan tulajdonosokat, illetve bérlőket, hogy a MÁV Zrt. az általa kezelt közforgalmú vasútvonalakon, illetve rakodóterületeken és telephelyeken vegyszeres gyomirtást végeztet a 43/2010. (IV.23.) FvM rendelet alapján, mely…
-
Hivatásos gondnok képzés
Hivatásos gondnok képzés: Hivatásos gondnok képzés felhívás JELENTKEZÉSI LAP
-
2024. évi ebösszeírás
Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény 42/B. §-a értelmében a tartás helye szerint illetékes települési önkormányzat – ebrendészeti feladatainak elvégzése érdekében, illetve a veszettség elleni oltás járványvédelmi vonatkozásaira való tekintettel – három évente legalább egy alkalommal ebösszeírást végez.
-
A DTkH Nonprofit Kft. közleménye
Tájékoztatni kívánjuk Önöket, hogy a 6060 Tiszakécske, Fő utca 32. szám alatti ügyfélkapcsolati pontunk technikai okok miatt 2024. június 06. (csütörtök) napján 8:00 – 12:30 között tart nyitva.
-
Lakossági felhívás szavazóköri változásokról
A 2024. június 9. napjára kitűzött, az Európai Parlament tagjai, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a nemzetiségi önkormányzati képviselők 2024. évi általános választása kapcsán az egyéni választókerületek, szavazókörök felülvizsgálata eredményeként szükségessé vált egyes egyéni választókerületek, szavazókörök esetében a területi beosztás módosítása. (Kattintson a címre!)
-
TÁJÉKOZTATÓ FÖLDI SZÚNYOGGYÉRÍTÉSRŐL
Ezúton értesítjük a lakosságot, hogy településünk területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre.