Holt-Tisza rehabilitáció

A projekt megvalósulásával új erőre kap a helyi élővilág

A KEHOP-4.1.0-15-2016-00069 pályázat során Tiszakécske térségében a Közép-Tisza mentén mintegy 60 hektáron éled újjá a Holt-Tisza és annak három holtágának élővilága. A korábbi évtizedek során meggyengült vízi élőhelyek így visszanyerhették vitalitásukat, a helyszín számos védett fajnak, illetve egy összetett ökoszisztémának adnak otthont.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság vezetésével, valamint Tiszakécske Város Önkormányzata és a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság közreműködésével jelentős program fejeződik be a közeljövőben a közép-tiszai élővilág fejlesztésére, Tiszakécske közelében. Az átfogó beruházást a Duna Aszfalt Zrt. kivitelezi. A projekt lezárásának közeledtével sajtótájékoztatót tartottak 2021. szeptember 16-án, csütörtökön Tiszakécskén.

Az eseményen felszólalt Tóth János polgármester, Kovács Ernő kormánymegbízott és Varga Csaba, a Duna Aszfalt Zrt. területi igazgatója.

Tóth János a megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy a város térségében fekvő négy holtág rendezése már jó pár éve szerepel a város céljai között. „Ennek megfelelően a már a korábbi városvezetés elvégezte a 2-es holtág kotrását és rehabilitációját” – árulta el a polgármester. Azt követően pedig a város szintén önerőből megvalósította 3-as holtág bizonyos szintű felújítását.”

Beszédében a projekt jelentőségére is rámutatott. „A helyiek számára egy kiváló kirándulóhely jött létre, amely ugyanakkor a tanösvény révén lehetőséget kínál a helyi oktatási intézményeknek a természetismereti foglalkozásokra is. Ezek során a gyerekek megismerhetik a Holt-Tisza értékes élővilágát és a természetvédelem működését.”

Kovács Ernő, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja felidézte, hogy a most helyreállított holtágak korábban rendkívül rossz, elhanyagolt állapotban voltak, tele szeméttel. „Sokan nem is tudtak arról, hogy milyen természeti kincs van a közelben” – hívta fel a figyelmet a kormánymegbízott. Ő maga még polgármestersége alatt ismerte fel, hogy rendbe kell tenni ezt a területet, és amikor lehetőség volt a rehabilitációra, részt vett a terület feltérképezésében és annak felmérésében, hogy milyen úton érdemes elkezdeni a munkát.

Varga Csaba, a Duna Aszfalt területi igazgatója elmondta: személyesen is fontosnak tartja ezt az értékmentő projektet, miután az egyik holtág mellett nőtt fel. Mint ismertette: a projektben a négy Tisza-holtág közül hármat érint a rehabilitáció: ezek közül a 3-as és a 4-es kotrási munkái viszonylag egyszerűen zajlottak. Kiemelte viszont az 1-es holtág rehabilitációját, ahol az iszapkotrási munkákhoz teljesen le kellett csapolni a vizet, a halállományt pedig erre az időre át kellett telepíteni. Köszönetet mondott a Tiszakécske és Környéke Sporthorgász Egyesületnek, akik segítsége nélkül ez a munkafázis nem sikerült volna.

Varga Csaba kiemelte, hogy a projekt keretén belül tanösvény is létesül a Holt-Tisza területén, ahol tájékoztató táblákkal mutatják be a hal- és madárállományt. A 2,5 km-es sétányon 12 állomást alakítottak ki, ahol az idelátogatók megcsodálhatják a Tisza élővilágát. A tanösvényen madárleseket és madárlakokat is elhelyeznek.

A Duna Aszfalt területi igazgatója a projekt fajsúlyos céljaként jelölte meg a holtágak megfelelő vízutánpótlását. Fontos eredménynek nevezte, hogy a beruházásban megvalósított műtárgyaknak köszönhetően mostantól folyamatosan frissül és állandóan pótolható a holtágak vize, megszüntetve a korábbi vízhiányos problémákat.

A beruházás az alábbi célok mentén valósult meg:

  • Holt-Tisza vizes élőhelyeinek rehabilitációja,
  • mindhárom érintett holtág természeti jellegének erősítése, vizesélőhely jelleg megőrzése,
  • természeti-táji örökség hosszú távú megmaradásának elősegítése fenntartható módon,
  • jelenleg is megtalálható jelölőfajok élőhelyeinek javítása, bővítése, új jelölőfajok számára alkalmas élőhelyek kialakítása,
  • természetközeli állapotú élőhelyek közötti ökológiai kapcsolatok fenntartása, javítása.

Ehhez többek között a holtágak iszapkotrására, a partok rendezésére és a holtágak közötti vízkormányzó műtárgyak felújítására volt szükség. Ezzel együtt kiépítették az említett holtágak vízutánpótlását biztosító vízkivételi műtárgyat a Tisza 277,65 kilométerszelvényében, valamint átadtak egy tanösvényt is a megújult élőhelyen, az 1-es holtág területén.

A műszaki átadás-átvétel hamarosan véget ér és a projekt befejeztével újabb jelentős fejlesztéssel gazdagodik Bács-Kiskun megye.