A szüret kapcsán a mustgáz veszélyeire hívjuk fel a figyelmet. Hasznos tanácsokkal szolgálunk a fulladás megelőzésére, de az is kiderül, mit kell tenni, ha már megtörtént a baj.
Sokan nem veszik komolyan, hogy a pincékben alattomosan terjedő mustgáz cselekvésképtelenné teszi az áldozatait, és halálos veszélyt jelenthet.
A köznyelvben mustgáznak nevezett anyag tulajdonképpen egyszerű szén-dioxid, ami a gyümölcs erjedése (a cukor alkohollá alakulása) során keletkezik. Ez a gáz színtelen, szagtalan, a levegőnél másfélszer nehezebb, ami zárt térben, a levegőt kiszorítva, a padló szintjétől tölti fel a helyiséget. A szén-dioxid önmagában nem mérgező, de mivel kiszorítja a levegőt a pincéből, oxigénhiányos állapotot idéz elő a zárt térben. A mustgáz miatti oxigénhiány szédülést, álmosságot, eszméletvesztést, végül akár fulladásos halált okozhat.
A balesetek megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetőek!
Megfelelő szellőzés kialakításával, valamint a hordók nagy térben, elszórva történő elhelyezésével elkerülhető, hogy felhalmozódjon az erjedés közben keletkező szén-dioxid. Ugyanakkor egyszerűen meg is előzhető a baj, könnyen ellenőrizhető, hogy a helyiségben van-e mustgáz. A legjobb megoldás a balesetek megelőzésére a borospincékbe szén-dioxid-érzékelők telepítése.
Mindemellett alkalmazható a jól ismert gyertyás módszer is, amikor az ember egy gyertyával ellenőrzi a pince levegőjének összetételét. Az égő gyertyát, mécsest ne kézben tartva, hanem egy lapátra – vagy más kerti szerszámra – helyezve, derékmagasság alatt tartva menjenek le a pincébe. Ha a gyertya lángja kialszik, azt jelenti, hogy nincs elegendő oxigén a helyiségben, azonnal el kell hagyni a pincét, mert életveszélyes ott tartózkodni. Attól nem kell tartani, hogy a gyertyával robbanást okozunk mivel a szén-dioxid gáz nem robbanásveszélyes, a gyertya lángja az oxigénhiánytól alszik el.
Elővigyázatlanul ne rohanjunk be a gáztérbe segítséget nyújtani, mert előfordulhat, hogy magunk is áldozatul esünk. Sem a gázálarc, sem a gázmaszk nem nyújt védelmet az oxigénhiányt okozó mustgáz ellen, csak sűrített levegős légzőkészülékben lehet biztonságosan lemenni egy szén-dioxiddal telített pincébe.
Abban az esetben, ha mégis bekövetkezik a baj, az ilyen jellegű balesetet szenvedő embereket csak a tűzoltók tudják biztonsággal kimenteni, mivel ehhez légzőkészülékre van szükség. Ezért aki mustgázzal kapcsolatos balesetet észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívó számot!