20ÓZE20: Adventi koncert

Kedves Barátaink,

rendhagyó adventi koncertre hívunk mindenkit most vasárnap, december 13-án, 16 órára.
A koncert nem csupán azért rendhagyó, mert online kerül közvetítésre, hanem azért is, mert talán még sosem volt olyan adventi koncert, hogy a templomban a művészen, előadón kívül ne legyen szinte senki.

Most azonban ez lesz a helyzet, így mindenkit otthonra, a Facebook elé várunk, hogy virtuálisan legyen velünk, legyünk együtt ezen az ünnepi alkalmon.

Adventi koncertünk meghívott előadója dr. Szabó Balázs orgonaművész. 15 éves korában kezdett zenélni, tanulmányait a Fényi Gyula Miskolci Jezsuita Gimnáziumban végezte, ezzel párhuzamosan három évig tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskolában, szakmai tagozaton, Andrássyné Mátyus Gabriellánál, majd tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen folytatta, ahol 2008-ban kiváló minősítéssel, orgonaművész-tanári diplomát szerzett. Ezt követően Würzburgban, Trossingenben és Rómában tanult tovább, prof. Dr. h. c. Christoph Bossert irányításával 2010-ben szerezte meg a Meister der Orgel címet. A mesterosztállyal párhuzamosan a Vatikán védnöksége alatt álló »OrganExpert« nemzetközi orgonaszakértői képzést is kiváló minősítéssel végezte el. 2015-ben tudományos fokozatot szerzett (zenetudományi PhD) az utrechti egyetemen, Hollandiában. 2011 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, 2013 óta pedig a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában is tanít. Történelmi orgonák szakértője, orgonaművészként Európa-szerte hangversenyezik, emellett virtuóz játékosa egy manapság ritka billentyűs hangszernek, a Mustel-féle mesterharmóniumnak.

A koncert az Ókécskei Zenés Esték facebook oldalán lesz követhető: https://www.facebook.com/events/145808686866434

A koncert eseménye: https://www.facebook.com/events/145808686866434

Adventi hangversenyünk a „TOP-7.1.1-16-H-120-3 – Hagyományos, kulturális és közösségi rendezvények, rendezvény sorozatok szervezése” kódszámú és elnevezésű helyi felhívás keretén belül kerül megrendezésre.

Szeretettel várunk mindenkit a virtuális térbe.

a szervezők