Megnyílt a tiszakécskei kormányablak

Tiszakécskén is megnyitotta kapuit a kormányablak annak az átadás sorozat részeként, amelynek eredményéül 10 új kormányablak nyílik a megyénkben. November elejétől így már a megye 14 településén, összesen 15 helyszínen fogja tudni a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal új típusú integrált ügyfélfogadási térben kiszolgálni ügyfeleit.

A kormányablakok egyenlőre a megye legforgalmasabb okmányirodái helyett nyílnak meg, lényegébe kiváltva azokat. Az okmányirodákban intézhető 110 ügykör helyett a kormányablakokban jelenleg 423 típusú ügyben kezdeményezhetnek az ügyfelek eljárást, tehát szinte négyszer annyi ügyüket intézhetik el egy helyen, mint eddig. Ráadásul a 21. századnak megfelelően kialakított, akadálymentesített, modern környezetben, jól felkészített ügyintézők segítségével.

A kormányablakokban intézhető ügyek száma folyamatosan növekszik, hamarosan az ezret is meghaladhatja, így sok esetben még annak is meg fogja érni felkeresni a kormányablakot, akinek a településén okmányiroda működik, hiszen egy helyen sokkal több ügyét intézheti majd az ügyfél időt és energiát megtakarítva magának.
Ezzel a Kormányhivatal nagy lépést tesz a kormány céljának megvalósítása érdekében, az ügyintézés során valódi szolgáltatást tud nyújtani. Az ügyek intézése során már nem kell az ügyfeleknek a „hivatali labirintusokban” bolyonganiuk, elég felkeresni a kormányablakot, ahol udvarias és gyors kiszolgálás mellet egy helyen intézhetik az ügyeiket, vagy ha az adott ügy még nem intézhető a kormányablaknál, világos útbaigazítást kaphatnak.

A tiszakécskei átadó ünnepségen részt vett Dr. Zombor Gábor a térség országgyűlési képviselője, Kovács Ernő a Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, Tóth János Tiszakécske polgármestere és mint az ünnepség házigazdája Szeidl József, a Tiszakécskei Járási Hivatal vezetője.
Kovács Ernő átadóbeszédében felidézte a Tiszakécskei Járási Hivatal kialakításával kapcsolatos emlékeit és köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták azt, hogy a város központjával a környező településekkel összefogva létrejöhetett egy szűkebb közigazgatási egység.
A kormányablak Tiszakécskén egy teljesen új épület földszintjére költözhetett, amely épület a város beruházásaként épült fel. A kormánymegbízott ezen tényre tekintettel köszönetét fejezte ki Tiszakécskének.

Dr. Zombor Gábor országgyűlési képviselő beszédében óriási eredménynek nevezte a kormányablak megnyitását, mert ennek köszönhetően lényegesen gyorsabbá válik az ügyintézés, ami értelemszerűen pozitívan hat majd a gazdaságra, így a környező településeken élő ügyfelek életére és a vállalkozások működésére is.

Tóth János az ünnepélyes szalagátvágás előtt köszönetet mondott mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy Tiszakécskén is kormányablak nyílhasson, ezzel könnyebbé téve a város és a környékbeli települések lakóinak mindennapját.
A kormányablak átadások sorozata folytatódik, annak érdekében, hogy a megye teljes lakossága minél előbb hozzáférhessen ezen újtípusú ügyintézési lehetőséghez.

Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal