A Kotta és Könyv sorozat igazi ínyencfalattal várja februárban a zenerajongókat

  1. február 21-én, vasárnap, 17 órakor az ókécskei református templomban egy olyan énekest hallhatunk, aki mind  hangját, mind pályáját tekintve kuriózumnak minősül.

Nógrádi Gergely író, operaénekes és kántor egy személyben.
Sokoldalú művész. Pályafutását operaénekesként kezdte, de közben napilapoknál, folyóiratoknál (Magyar Ifjúság, Kurír, Népszabadság, Blikk, Story, Best, Gastroyal, HOT! magazin) is dolgozott. Fellépett a Zeneakadémián, a Magyar Állami Operaházban, a Budapesti Operettszínházban, a Debreceni Csokonai Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban, a Millenáris Színházban.
1994 óta tagja a Magyar Újságírók Országos Szövetségének. Riportköteteket, ifjúsági regényeket, életmód- és mesekönyveket ír.
2009 novemberétől a budapesti Frankel Leó utcai zsinagóga kántora.
2015-ben Európa legjobb kántorának választották, ebből az alkalomból jelent meg albuma, melyet ezen a remek koncerten bemutat nekünk.
A koncerten közreműködik Teszter Nelli zongorakísérő és Fellegi Balázs klezmerénekes.
Az esemény a Kotta és Könyv sorozat része, a koncert támogatójeggyel látogatható, melyet az Álomfogó Alapítvány rendezvényein, a könyvbörzéken, illetve az Arany János Művelődési Központban válthatnak meg.
A sorozat támogatói a Nemzeti Kulturális Alap és a Barack Thermal Hotel és Spa, együttműködő partnereink az Arany János Művelődési Központ és a Tiszakécskei Református Egyházközség.

Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

Álomfogó Alapítvány