A Bach-sorozat záróakkordjai után

Az orgonisták sajátos, s egyúttal felemelő élménye, amikor a templomi koncert végén elengedik az utolsó akkordot, az még tovább zeng a térben, míg teljesen le nem cseng. Utána következik a Nagy Csend. Minél nagyobb a tér, annál tovább zeng az akkord, és minél hangosabban szólt a hangszer, annál színesebb a hatás. Azonban a csend mindig eljön.
Amikor félévnyi izgalom, munka és természetesen sok zenei csemege után visszatekintünk a Bach 330 sorozatra, tudjuk, hogy előbb-utóbb minden lecsendesül körülötte. Már nem hívják fel a szervezőket, hogy 6-kor vagy 7-kor kezdünk-e; nem érdeklődnek, hogy hol lehet szert tenni a feliratos tollra és támogatójegyre, nem kell interjút adni a média munkatársainak; s azért sem kell remegni, hogy a meghívott neves előadókra kellő számú érdeklődő lesz-e kíváncsi, vagy magyarázkodhatunk előttük. De nem érkeznek gratulációk, sem 2500 „megosztás” az interneten egy-egy zenés alkalom után; nem kérdezősködnek művészkollégák, miként kerülhettek volna be a sorozatba; s nem fejezik ki örömüket a támogatók sem azért, hogy ilyen rangos rendezvényt segíthettek. Mindez elmúlik, azonban az utolsó akkordok másodperceinek töredékei egészen tartalmas, sok gondolatot felejthetetlenné tevő élménye még él bennünk. Ilyenkor kell megköszönni azoknak, akik mindezt megálmodták, létrehozták, vagy létrehozni segítették, támogatták. Addig kell értékelni a történteket, amíg el nem felejtünk mindent.
Persze lesznek, akiknek így is, úgy is maradandó emlék marad az elmúlt hat hónap, de csak azoknak, akiknek az ügy mindvégig fontos volt. Közöttük említem Cséplő Noémit, aki az elmúlt években szerzett professzionális kulturális rendezvényszervezői tapasztalatait állította a Bach-sorozat szolgálatába. Nélküle a sorozat nem jöhetett volna létre. Ő volt az, aki a teljes hírverést, a pénzügyi lebonyolítást, ütemezést mozgatta. Ő készítette elő a szerződéseket, figyelte a költségvetést, egyeztetett a művészekkel, fénymásoltatott, plakátot vitt, értesítette a médiát és mindig figyelemmel kísérte, hogy milyen feladatról feledkeztünk meg. Külön köszönet Böszörményi Gyula írónak, hogy ebben támogatta feleségét, sőt alapítványukkal anyagilag is az ügy mellé álltak. E helyről is gratulálunk Noémi augusztus 20-án átvett kitüntetéséhez, melyet Tiszakécske Város Önkormányzata az idei Közművelődési-díjban tett kézzel foghatóvá.
Szeretném megköszönni a Tiszakécskei Református Egyházközségnek, az Álomfogó Alapítványnak, az Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtárnak, Tiszakécske Város Önkormányzatának és a Nemzeti Kulturális Alap döntéshozóinak, hogy kezdeményezésünk megvalósításában támogatást nyújtottak. Hasonlóan köszönjük a Duna Aszfalt Kft., a Barack Thermal Hotel és Spa****, a Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő, az Andritz Kft., a Bypol Bt., az Ókécskei Csárda, Kristóf Márta mézesbábos, a Kécske Nyomda Kft., a Stúdió68 Kft., a Méta Kft. és a Fejedelmi Pékség támogatását, s persze mindazokét, akik támogatójegy vagy toll vásárlásával járultak hozzá a rendezvénysorozat sikeréhez. Nem felejtkezhetünk meg arról a több mint 30 hangszeresről és 110 énekesről, akik játékukkal és hangjukkal megszólaltatták a bachi életmű legszebb darabjait, és a 8 alkalomra vetítve mindösszesen csaknem 1000 hallgatónak okoztak ezzel örömet. Köszönjük minden helyi és környékbeli érdeklődőnek, hogy jelenlétükkel kifejezték: Tiszakécskén erre a sorozatra igény és szükség volt 2015-ben.
Persze a kérdés, melyet a szervezés közben többször feltettünk: „mindehhez mit szólna Bach”, nyitott marad. De ha belehallgatunk az utolsó akkordok utáni mennyei visszhangba – úgy tűnik –, mintha örült volna neki. Soli Deo Gloria!

Méhes Balázs